Skanzen

Igen, ilyen melegben is szoktam teát inni, sőt, teljesen rákaptam az orbáncfű-citromfű párosra az utóbbi egy-két héten. Persze, nem tűzforrón kortyolgatom, hanem langyosan, és úgy nagyon jól tud esni. Édesítés nélkül ez a langyos kis innivaló nem készteti a szervezetet munkára, hűtésre, fűtésre, vagy cukor égetésre, hanem tényleg kellemesen hűt és szomjat csillapít. Ez nem csak az én ügyeletes kedvencemre igaz, hanem bármelyik langyos gyógynövényteára.

Azért a nyárról mégsem a teázás ugrik be, sokkal inkább a nyaralás, programok, kirándulás. Ez a jövés-menés, ismeret szerzés, gyűjtögetés időszaka, hogy majd a hideg hónapokban legyen mihez nyúlnunk. A gyógynövényekkel való ismerkedésre remek terep lehet egy skanzeni látogatás Szentendrén.

Több takaros porta kiskertjében virítanak gyógy- és fűszernövények, sajnos feliratok nélkül, de a Felső-Tisza vidéki tájegység egyik udvarán füves néni is várja a kíváncsiskodókat teakóstolóval együtt. Amikor mi voltunk épp citromfű volt. Gyógynövény-ismereti körséta is van a Skanzen egész területén, de ez külön díjas, nem is kevés.

Utunk során érdemes megdörzsölve szagolgatni a leveleket, majd a néni asztalánál megismerkedni velük. Gyerekekkel is nagyon jól működő kirándulás. Hűvös és kedves nyugalom van a házikókban, nyüzsgés a baromfi udvar és az istállók körül, a nagy játszótér mellett pedig szintén találtam egy szagolgatható, szemügyre vehető fűszereskertet. Azért írom, hogy találtam, mert kicsit gazos, tábla pedig szintén sehol, sajnos.

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük