Ovi-kezdő tea

Szeptember elsején számunkra is kitárta kapuit az egész nyáron át várva várt óvoda. Tudtam, hogy a közösségbe lépés első pár hónapjában  inkább az új vírustörzsekkel fogunk ismerkedni, mintsem a kis ovistársakkal, de nem számítottam rá, hogy rögtön az első héten elkezdődik. Levertség, aztán orrbedugulás, majd takony, takony, takony, néha egy köhintéssel fűszerezve. Nálunk ennyi volt, és hogy ilyen hamar elmúlt az ovisnátha, s hogy sem köhögés, sem füles dolog nem lett belőle, azért a lányom szorgalmas teázása a felelős.

Mivel már több kis barátunk, barátnőnk dicsérte ezt a teát, akik korábban nem ittak gyógynövényeset és az anyukájuk szerint is remekül használt, le is írom:

Lándzsás útifű (Plantago lanceolata), citromfű (Melissa officinalis) és kakukkfű (Thymus spp.) van benne, 2:2:1 arányban. Megint csak leírom, hogy a kakukkfüvet nem ajánlja a szakirodalom 6 éves kor alatt, de mértékkel fogyasztva szerintem elengedhetetlen torokfertőtlenítő és immunerősítő. Erős (ez nem csípőst jelent) ízét a finom, nyugtató citromfű és az útifű elfedi. Az enyémek már megszokták, megszerették. Az útifű, főként a szirupja egészen közismert felső légúti gyógy-szer, nyálkaoldó és köhögéscsillapító, de ezen kívül a szénanátha, allergia kezelésében is nagyon eredményes. Persze a rendszeres használata és kúraszerű alkalmazása, ahogyan a Füves Gyuri bácsi javasolja.

Az ovis teába még tanácsolhatnék kis bodzát, vagy apróbojtorjánt is, de nálunk a kevés gyógynövényből álló keverékek váltak be. Valahogy tisztább ízű úgy a tea, és egyszerűbb is összedobálni, ha épp nem készítettük el előre a kimért teakeverékünket, mert nem számítottunk az ovis vírusok gyors támadására. Én egy liter vízhez két evőkanálnyit szoktam tenni, 10 percig áll, majd leszűröm. A gyerekeknek 2-2 decit öntök, a többi a mienk. Megelőzésre is készíthetjük a kicsiknek hetente 2-3-szor 1-2 decit.

A képen a nagyobb levelű friss a citromfű, a másik friss a kakukkfű. Ezek vannak a kertemben. A szárított növény a lándzsás útifű.

 

A bejegyzés kategóriája: Gyógyteák
Kiemelt szavak: , , , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük