A növényfajok elnevezését vizsgálgatva azonnal feltűnhet, hogy van egy tudományos, latin nevük, amely lehetővé teszi, hogy az élőlényeket faji szinten világszerte, az anyanyelvektől függetlenül egységesen használhatóvá, érthetővé tegye. Ez a név két szóból áll és az első tagját nagy kezdő betűvel írjuk, amely a legközelebbi rokonokra utal, a második tag pedig valamilyen speciális jellegére. A rendszert Karl Linné, svéd természettudós írta le, és jelölte ki az elvezés szabályait 1753-ban.
A növényfajok tudományos neve mellett természetesen ismertebb a magyar nevük, ami a legtöbb esetben szintén két tagból áll és az első helyen szereplő jelző jó esetben találóan utal a növényünk valamely jellegzetességére. E logika alapján joggal gondolhatnánk, hogy az orvosi előtaggal rendelkező növények gyógyhatással rendelkeznek. Vannak azonban kivételek, amelyek a népi gyógyászat alapján használatos gyógynövények voltak, ám ma már nem soroljuk a gyógynövények közé, mert hasznos hatásuk nem bizonyosodott be, és a vizsgálatok esetleg egészségre káros anyagokat is találtak.
Ilyen növényünk az orvosi atracél (Anchusa officinalis). Az érdeslevelűek (Boraginaceae) családjába tartozik, a teljes növény érdesen serteszőrös. Bordó, sötétkék, lilás virága nagyon jól áll a a kb. 50 cm magas élénkzöld növénynek.
Az orvosi atracél gyógyhatását tehát ne keressétek, ne tegyétek a teátokba, nem gyógynövény! Bár kémiai összetétele hasonlít unokatestvére, a fekete nadálytőére, de az atracél májkárosító anyagokat tartalmaz.
Fotózzátok inkább, mert gyönyörű!
