Zöld nyugalom

Ezt a bejegyzést mindenképp nyáron akartam megírni, máskor egyszerűen értelmetlen a citromfüvet (Melissa officinalis) reklámoznom. Persze, terápiás céllal télen is teakeverékek része, de igazán élvezni, a zöld citromillatot érezni csak a frissen szedett levelekből főzött teában lehet. Ég és föld a különbség a szárítotthoz képest.

A kertben, vagy teraszon dézsában érdemes nevelni. A félárnyékot rosszul viseli, a ráeső árnyék elől a nap felé fordulnak hajtásai. Az árnyékoló hatások elől, föld alatti indáival évek alatt tovább kúszik. A levelén levő ritka pillás szőröknek fénygyűjtő szerepük van. Talaj szempontjából sem túl igényes. Így, ilyenkorra már szép termetes bokorrá fejlődik, amiről bátran szüretelhetünk kisebb csokrokat. Egy gyors mosás után már tömhetjük is a teáskancsóba, vagy a bögrénkbe, aztán zutty, rá a forró vizet, lefedjük, negyed óra, s már kész is a folyékony üde nedű.

Ha mégis teszünk el télire, akkor virágzás környékén szedjük, és igazán száraz, szellős helyen szárítsuk, hogy minél gyorsabban zárhassuk is be a tárolójába. Én nem szoktam semmilyen gyógynövényt törni, vagy darabolni szárítás után, a citromfüvet főleg nem, hogy minél több értékes illó anyag őrződjön meg benne.

A görögökön, rómaiakon kívül az arabok is ismerték. Európában az 1500-as évektől kezdtek vele foglalkozni, s ma már cirtomfű.lap.hu gyűjtőoldala is van, annyira népszerű. A citromra emlékeztető illatú levelében sok az illóolaj. Tartalmaz még cserzőanyagot (rozmarinsav), fahéjsavszármazékokat, triterpéneket (kávé-, urzol-, oleánolsav). Illóolajának fő alkotórészei a titrál, citronellál, geraniol. Ezek az illóolaj-komponensek az illatszeripar fontos kellékei. Rossz közérzet esetén, gyomor- és bélpanaszoknál, epe- vagy májbántalmaknál, szívpanaszoknál, menstruáció alatt, és megfázásnál is segít, baktérium-, vírus-, sőt gombaölő hatású. Ajakherpesz elleni krém fő alkotórésze.

Idegesség, nyugtalanság, álmatlanság ellen kitűnő. Nem véletlenül nevezik a zöld Seduxennek, meg a nyugalom gyógynövényének. Akinek alacsony a vérnyomása, annak a citromfű + rozmaringlevél tea alkalmas, mert a rozmaring fokozza a citromfű idegerősítő gyógytulajdonságát, és normalizálja az alacsony vérnyomást, de a rozmaringól majd később írok még.

A bejegyzés kategóriája: Gyógyteák
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

5 Responses to Zöld nyugalom

Hozzászólás a(z) Imola bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük