Zsákbamacska tea

Nálunk picit elhúzódott a nyár vége. Bár az óvoda már elkezdődött, az utóbbi hetekben, munkakezdésem előtt volt még szerencsénk kicsit a nyári programoknak hódolni. Balaton, telek, faház, kirándulás, kertészkedés, sütögetés, – és persze teázás. Ez utóbbi különösen izgalmas eseménynek számít azóta, mióta meghonosodott családunkban a zsákbamacska tea fogalma.

Történt egyik hétvégén, hogy a balatoni telekre lecuccolva a sok étel s ital közt semmilyen teafüvet nem vittünk magunkkal. Sebaj, gondoltam, majd isszuk, amit ad a földünk. Így került az első reggeli teánkba pár hajtás a levendula sövényből, a ház mögötti friss csalánból, a fűnyíró által a kövek mellett megkímélt orbáncfűből és a száraz talajon nőtt mentából, egy kevés a cickafarkból. A gyerekeknek igazi élmény volt összevadászni az iható finomságokat és aztán megkóstolni, milyen is lett az íze.

A szeptemberi teánk egészen más lett. Szedtünk bele szederlevelet, levendulát újra, csalán is maradt, de vágtam bele birsalma darabokat, csipkebogyót, ami már az ősz ízeit idézi. Érdekes fűszeres aromát pedig a cseresznye levelétől kapott a nyár végi teánk.

Talán ez volt az idei nyár legizgalmasabb teás programja, hisz nagy élmény, hogy hónapról hónapra más-más növények kerülnek a teásbögrénkbe a kirándulások során. Javaslom azonban, hogy csak az általunk jól ismert növényekből szedjünk, a gyógynövénygyűjtés szabályait betartva, vagy kérdezzünk meg szakembert.

Este a felnőttek kóstoltak még hegy levét, de azt már csak a szőlő terméséből készítették. Viszlát NYÁR, jó volt veled!

 

A bejegyzés kategóriája: Életmód teák
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük